Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói portálja

2019. június 20. Rafael
MozgásTér

KEK-dobogós röplabdások

Fenyves Balázs | 2019. március 09. 10:50:34 | Utolsó frissítés: 1 hónapja
Egyetemünk női csapata első, míg férfi együttese második helyet szerzett Budapesten.

 

 

KEK, avagy Kárpát-medencei Egyetemek Kupája. Bizonyára sokan hallottak már a felsőoktatás területén évekre visszanyúló sporteseményre, amelynek különböző sportágainak, és állomásainak olykor intézményünk egy-egy csapata is résztvevője.

 

A közelmúltban Budapesten, rendezték meg a KEK-et, amelynek versenyrendszerén belül a tavalyi debütálást követően, idén második alkalommal játszhattak röplabda sportágban is a résztvevő hallgatók. A női mezőnyben öt, a férfiben kilenc együttes adta le előzetes nevezését. Az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) Hallgatói Önkormányzata támogatásával vehetett részt az eseményen, méghozzá mindkét nemben.

 

 

A lányoknál a lebonyolítás alapján minden gárda megküzdött mindenkivel, az így kialakult erősorrendből született meg a végeredmény. A mieinken kívül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), az ELTE, a Semmelwies Egyetem (SE), valamint a Szegedi Tudományegyetem vett részt a viadalon, az ötösből ugyanakkor az egri csapat bizonyult a legjobbnak. Az Eszterházyt Kollár Zita, Mérkőy Míra, Tigyi Csilla, Gris Judit, Hernádi Anna, Nagy Orsolya, valamint vendégjátékosként a torna legjobbjának is megválasztott Zimber Eszter képviselte.

 

A férfi csapatoknál, ahogyan már említettük, összesen kilenc alakulat állt a rajtvonal mögé, a lebonyolítás ezért itt más lehetőségeket kínált, két csoportot alakítottak ki a szervezők. Az eszterházys legények címvédőként, egy ötösbe kaptak besorolást, ahol az ELTE, az SE, a Miskolci Egyetem, illetve az NKE ellen léphettek pályára. A csoportelsők játszották a későbbiekben a finálét, a másodikak pedig a bronzmeccset, de szerencsére az EKE előbbi ütközetben vehetett részt. A döntőben mégis a Budapesti Műszaki Egyetem bizonyult jobbnak, így ebben az évben ezüstérem jutott a fiúknak, akik között játékosként Kővári Viktor, Ráki Patrik, Pavelcze Szabolcs, Darázs Mátyás, Kovács Bence, Patkó Richárd, Hevér Zsolt, illetve Kovács Zsolt vett részt.

 

 

 

 



Témánál maradunk

Ossz, lájkolj és szólj be!

A szerk. ajánlja

Második helyezést értek el cheerleadereink

Győrben rendezték meg a IV. Santa’s Cheer Cup nemzetközi nyílt versenyt, mely EB kvalifikációs verseny is volt. Az EKE Cheerleaders csapata második helyezést ért el.

BlackShape: kiemelt arany minősítés a csapatnak

Kiemelt arany minősítést nyert el egyetemünk tánccsoportja a BlackShape. A csapatkapitány, koreográfus Hegedűs Gerda mesélt a felkészülésről és a tervekről.

Spartan világbajnok lett hallgatónk

Egyetemünk hallgatója, Szabó Dávid alig több mint egy évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni a spartan sportággal, de nyáron máris Európa-bajnok lett, a nemrégiben Spártában megrendezett trifecta-világbajnokságról pedig már világbajnokként tért haza.

A tudás univerzuma II.

Szeretnéd tudni, mi a különbség az alap- az osztatlan, a mesterképzés, a felsőoktatási szakképzés között? Cikkünkkel segítünk neked, hogy megtaláld az elképzeléseidhez leginkább illő képzési formát!

Rábai Balázs: nem muszáj egy újságírónak megalkudni

Buszsofőr legyen vagy újságíró: fiatalként ez volt a dilemmája Rábai Balázsnak, s végül ez utóbbi mellett döntött. Az Eszterházy Film- és Médianapok vendégeként mesélt a szakma alapjairól és munkájáról.

0
komment

Reflektor

Oklevélátadó díszünnepély
Az oklevélátadó díszünnepségeket az Eszterházy Károly Egyetem az alábbi időpontokban...
Tavasszal is a Random nyerte a RöpLigát
Az elmúlt évek legizgalmasabb fináléjában, nagy csata után győzte le az EHÖK-öt az őszi bajnok.
Arany és bronz a kézilabda MEFOB-ról
A győri hatos döntőben az Eszterházy Károly Egyetem két csapattal vett részt, amely során a...