Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói portálja

2018. augusztus 19. Huba
BelTér

Hamvas: A nevezetes névtelen

Kurucz András | 2018. április 16. 10:26:03 | Utolsó frissítés: 4 hónapja
Egy elmesélt anekdota szerint Hamvas Bélát a kommunizmus ideje alatt megfigyelték, és a jegyzetek alapján az őt távolból követő furcsának tartotta: „képes egész délutánokat a fűben fekve tölteni, és csak nézni a felhőket”.

 

 

Az előadáson kiderült, hogy ez a történet nem feltétlenül valóságos, de ettől még igaz. A különbség elsőre talán nem egyértelmű, de ez akár rögtön lehetne egy hamvasi esszé témája is.  A Hamvas Béla életével foglalkozó estet április 12-én szervezték meg. A 20. század nagy tudású írójának útját taglaló esemény alapját a tavaly megjelent A nevezetes névtelen című fikciós dokumentumfilm szolgálta, mely végigköveti Hamvas éveit és korszakait, valamint főbb szellemi tevékenységét.

 

 

A gondolkodó műveinek és írásainak filmre vitele szinte lehetlen, hiszen írt ő különböző népek korszakairól, a szellemről, vallási iratokról - melyeket eredeti nyelven olvasott - és a borivásról egyaránt, így a vetítés egyfajta kiindulópontot jelentett az ezt követő beszélgetéshez. Az est pikantériája épp abban rejlett, hogy a vendégként meghívták Katona Zsuzsát és Nyeste Pétert, a film rendezőjét és producerét is, valamint Dr. Thiel Katalin tanárnőt, az Ars et Vita Alapítvány elnökét, filozófus és Hamvas-kutatót, akik mind a téma és az író ismerői.

 

 

A beszélgetést Kicsák Lóránt filozófus vezette, s míg a beszélgetés első felét főként a filmről és annak elkészítéséről, az anyagok összegyűjtéséről tudhattunk meg többet, addig a második felében Hamvas élete került a középpontba, a róla kialakult mítoszokkal és ismerőseinek elbeszéléseivel.

 

 

Hamvas Béla a 20. század Magyarországának tragédiákkal tűzdelt éveinek egyik legjelentősebb, és talán egyetlen megvilágosult figurája, sokrétűségének bája pedig épp az, hogy a világon mindenki megtalálhatja benne a maga számára érdekes és értékes mondanivalót. Csak tegyenek egy próbát.

 

Fotók: Bicsák Boglárka



Témánál maradunk

Ossz, lájkolj és szólj be!

A szerk. ajánlja

Túrázz velünk: Szilvásváradon jártunk

Az egri hallgatók nagy szerencséje, hogy a környéken számos szép látnivaló akad, így a szabad hétvégékre érdemes időt szánni a kikapcsolódásra, túrázásra.

Felezőbál és hollywoodi hangulat

Nagy volt az érdeklődés az Eszterházy Károly Egyetem Felezőbálja iránt, amit a Líceum dísztermében szerveztek meg.

Emlékkiállítás és műhelyfoglalkozás

Szabó Magda Emlékkiállítás nyílt az egyetem Tittel Pál Könyvtárában kedden. Kun Zsuzsanna szaktájékoztató elárulta: könyvtáruk a Szabó Magda emlékév tiszteletére elhatározta, hogy bemutatja azt a vándorkiállítást, amit Debrecen város és a Móra Kiadó közös

Hátrányból előnyt: workshop konferencia az egyetemen

Hátrányból előnyt – ezt a címet viselte az Egri Roma Szakkollégium hétfői eseménye. A workshop konferencián több mint százhúsz Tanodába járó diák vett részt. A cél az volt, hogy motivációt jelentő élményhez jussanak, s megismerjék kicsit a felsőoktatást.

Választ kaphattak kérdéseikre a hallgatók

Hallgatói, rektori fórumot tartottak tegnap a Leányka úti C* épületben. A fő kérdések közé tartozott a hallgatói ügyfélfogadási idő bővítése, a tantárgyak ütközése és bizonyos egyetemi épületek állapota.

0
komment

Reflektor

Ünnepjen augusztus 20-án a Varázstoronyban!
Eger legmagasabb kilátó teraszáról, a Varázstoronyból is nézheti augusztus 20-án a...
Demonstrátori pályázati kiírás
Az alábbiakban találja a demonstrátori pályázati kiírásokat a 2018-2019-es tanév őszi félévére.
Pályázati felhívás sportkollégium igénybevételére
Az Eszterházy Károly Egyetem sportkollégiumi elhelyezésre ír ki pályázatot a 2018/2019-es tanévre.