Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói portálja

2021. június 15. Jolán
Arcok

„Szerettem volna, ha végre merünk beszélni a tabukról”

Kis Dalma Róza | 2021. március 01. 10:37:07 | Utolsó frissítés: 3 hónapja
Interjú Maraszin Dalma tartalomgyártóval, a Nincs bűntudatom Instagram profil megalkotójával.
 
Lassan egy éve, hogy a COVID-19 vírus megváltoztatta a mindennapjainkat, és az online térbe kényszerítette egyetemünk hallgatóit és dolgozóit. A hirtelen jött bezártságot, és leszűkített életformát mindenki másképp próbálta meg feldolgozni: volt, aki házikenyeret sütött, mások online jógáztak vagy épp művészi vénájukat bontakoztatták ki. Így tett Maraszin Dalma is, egyetemünk Mozgóképkultúra és médiaismeret szakos hallgatója, aki tavaly januárban hozta létre terápiás jellegű Instagram profilját, Nincs bűntudatom címmel. Az oldal létrejöttéről, és annak a hatásairól beszélgettünk Dalmával.

 

Maraszin Dalma Fotó: Balogh Tibor

 

– A Nincs bűntudatom profil az egyik legnépszerűbb terápiás jelleggel bíró tartalomgyártó oldal lett az Instagramon, aminek posztjaival szinte biztos, hogy a legtöbb felhasználó találkozott már legalább egyszer. Csaknem húszezren követik az oldalt, ám valahonnan ezt is el kellett kezdeni. Mesélj nekünk a kezdetekről!

– Tavaly januárban elég nehéz időszakomat éltem, és én mindig a „kiírom magamból, és jobb lesz”-módszerrel kezeltem a problémáimat. Ehhez régebben egy blogot használtam, de az Instagram megjelenésével új felületet kaptak a gondolataim.

Ez az oldal hozott magával egy „nem vagyok egyedül” érzést, ami gyakran könnyebbé tette a hétköznapi stressz és feszültség okozta szorongásaimat.

A környezetemben akkoriban nagyon sok embernél megfigyeltem, hogy nem mernek beszélni a problémáikról mással, és csak gyűlnek a negatív gondolatok a fejükben. Ezeket én összegyűjtöttem, és kiposztoltam egy séma szerint az Instagramra. Hirtelen olyan követőtáborom lett, és annyian azonosulni tudtak ezekkel a bejegyzésekkel, hogy mindig volt inspirációm. A kulcsa ennek a nagy népszerűségnek szerintem a kommunikáció volt: napi több száz üzenetet kezeltem, hallgattam a történeteket, és igyekeztem úgy reagálni, hogy se „megmondóember”, se anyáskodó ne legyek.

 

 

– Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy belefogsz a tartalomgyártásba, hogyan kezdtél neki? Milyen elv alapján haladtál?

– Egyértelműen az őszinteség volt a célom ezekkel a posztokkal. Szerettem volna, ha végre merünk beszélni a társadalom által tabusított témákról. A célomat elértem, mert rengeteg visszajelzés érkezett, hogy az oldalamnak köszönhetően már könnyebben és kevésbé szorongva állnak ezekhez a témákhoz a követőim.

 

– Az oldal különlegessége, hogy a követők is küldhettek üzeneteket, saját történeteket, amikről te készítettél posztot, de ezek mellett a te önálló gondolataidat is olvashattuk. Miből építkeztél, inspirálódtál?
– Alapvető elvem volt, hogy csak akkor rakok ki követő által beküldött posztot, ha azonosulni is tudok vele, hiszen ezek a gondolatok nem gyártósoron készültek, nem is megrendelésre, hanem ténylegesen terápiás célból. A saját inspirációm mindig a hétköznapi történések, és bevallom, néha direkt generáltam is a feszültséget keltő helyzeteket ennek érdekében.

Ez az oldal lehetőséget adott arra, hogy sok, addig kezeletlen konfliktushelyzetből ki merjem hozni a maximumot, és végre ki merjek állni az igazamért.


– A WMN magazin rólad készült cikkében „Az Instagram gyóntató papnőjének” nevez téged. Mennyire tudsz azonosulni ezzel? Valóban gyóntatófülkeként működött az oldal?
– Igen, Szőcs Lilla, a WMN újságírója nagyon találóan fogalmazott, tényleg ehhez hasonlítható az egész. Mivel nem tettem titoktartási esküt, elmondhatom, hogy szerintem az Instagram legmélyebb és legbűnösebb titkait olvashattam, a legnagyobb érzelmi sérülésektől a legdurvább fizikaiig. Nagyon sok elnyomott „bűn”, titok van az oldalamon érintett témákban az emberekben, ami feloldozásra vár. Vegyük példának a mérgező baráti-, főnök-beosztott- vagy párkapcsolatokat, amelyek rengeteg kimondatlan bántást foglalnak magukban. Ezeket is próbáltam minél gyakrabban szóba hozni, vagy kezdeményezni ezekről vitát, beszélgetést, hiszen sok embert érintenek.

 

 

– Lelkileg mennyire viselt meg az oldal üzemeltetése, a történetek meghallgatása? Volt olyan, hogy valami túl erős téma volt?
– Engem a legérzékenyebben a követőim és szüleik kapcsolata érintett. Nagyon sok tragikus történettel találkoztam. Az ilyen és ehhez hasonló tartalmú „gyónásokból” nem csináltam tartalmat, mert nem értem volna el velük célt, hiszen anyának és apának nem mondhatod meg insta poszton keresztül, hogy: „Nagyon megbántottál, és fájt. Ne csináld többet.” Ehhez emberi kapcsolat és kommunikáció mindenképpen szükséges.

 

– Vicces és komoly tartalmakkal egyaránt találkozhatunk a közel 440 aktív és rengeteg archivált kép között, de egy biztos, hogy mind nagyon őszinte. Hogyan sikerült feldolgoznod a számtalan bejövő üzenetet? Mennyire volt ez nehéz a tanulmányok mellett?

– Amíg ez az oldal ment, addig végeztem a televíziós műsorkészítő felsőoktatású szakképzéssel, és épp elérte hazánkat a járvány, így otthon nem volt megterhelő az oldalt kezelni. Ami a gyakorlati szempontot illeti: vezettem a posztokról egy igazi, kézzel írott naplót, amit majd egyszer könyvben is meg szeretnék jelentetni. Szellemileg sokkal nehezebben viseltem mindezt. Néha nagyon vissza kellett fognom magamat, hogy ne legyek sértő azzal, aki az értékrendemmel ellentétes dolgokat vallott meg üzenetben.

Egy Instagramon megjelenő tartalomgyártó oldalnak mindig a megújulás, az újat mondás és az egyediség a keresztje.

Mentálisan és érzelmileg is megterhelő volt, és ebből a helyzetből kellett kipréselnem napról napra kreatív posztot, hiszen ezt várták a követők, és bennem égett a megfelelési vágy. Sosem volt célom ilyen mennyiségű követőre szert tenni, ami látszik is, hiszen mikor túl sokan lettünk, abbahagytam.


– Nyolc hónapig működtetted az oldalt, azóta azonban áttértél egy másik profilra, a Mindig okoskodsz nevű oldalra. Mi volt az oka a váltásnak?
– Túl sokan lettünk a Nincs bűntudatom oldalon, túl nagy volt a nyomás és nem bírta a vállam a terhet. Én sosem szerettem valamit félig csinálni. A Instán való segítségnyújtásra rengeteg oldal van már, akik ténylegesen szakmai szemmel tudnak segíteni az embereken, és én már a végén úgy éreztem, hogy több kárt okozom, mint hasznot.
Amikor tavaly szeptemberben abbahagytam az oldalt huszonnégyezer aktív követőm volt, de a rengeteg titok és élettörténet után besokalltam. Nem tudtam már minőségi beszélgetést folytatni az emberekkel, nem volt meg a közvetlen kontakt, és így nem láttam már hasznosnak. Alábbhagyott a terápiás jellege, és inkább arctalan influenszer voltam, ami hatalmas nyomás volt, nap mint nap.

 


A Mindig okoskodsz egy személyesebb hangvételű oldal, és remélem, hogy sosem lesz felkapott. Már most van elég ember itt is, akiknek megéri ezeket a posztokat gyártani, és akiktől én is tudok tanulni mindig valami újat.
Ez az oldal szintén hétköznapi bosszúságoknak a kezelésére szolgál, amikkel talán sokan találkozhatunk. Igyekszem megtalálni a szépet mindenben, és ezt ezen az oldalon megpróbálom átadni a követőimnek. Szeretem ezeket a posztokat, az egyedi grafikájukkal, de legjobban azt élvezem, hogy itt mai nyelvezettel, szabadszájúan, szókimondóan írhatok, anélkül, hogy szofisztikáltnak vagy művészkedőnek tűnnék.


– Honnan jött név? Gyakran megkapod a hétköznapokban, hogy „Mindig okoskodsz?
– Igen, kiskoromban is tudálékos kölyök voltam, utáltam, ha nem tudtam valamiről beszélni. A környezetemben biztos nem kevés bosszúságot okoz a személyiségem, de azért remélem, szeretnek még, annak ellenére, hogy tényleg mindig okoskodok.

 


– A profilodon látlhtó név így szól: Szabó PDalma Maraszin Coelho.
– A névvel egyrészt Szabó Péter és társai - akik véleményem szerint közhelyes és kicsit sem motiváló motivációs trénerek – imitálása volt a cél. Coelho-val semmi problémám, de ha idézetekre gondolok, akkor ő jut először eszembe. Ez a megnevezés önmagam kifigurázása, hogy mennyire ellene vagyok a „megmondóembereknek”, pedig én sem csinálok mást, csak talán lazább szókészlettel teszem ugyanezt.

Azzal próbálkozom, hogy olyan üzenetet közvetítsek a követőimnek, amire nekem is szükségem lett volna néhány helyzetben.

Szeretnék bizonyos szociális feszültségeket feloldani az emberekben, mint például azt, hogy nem szégyen, ha férfiként sírnak, ha bántás éri őket, vagy ha nőként nem érzik dicséretnek, ha valaki utánuk fütyül az utcán. Ezek a dolgok lehet, hogy nem tűnnek hatalmas nagy problémának, de a pillangóhatás itt is érvényesül, és sok apróság képes szorongássá alakulni az emberekben.


– Hogyan értékeled az elmúlt tartalomgyártós esztendőt?
– Nagyon sokat tanultam ezalatt az egy év alatt és sok új érzést ismertem meg, önmagam megismerésén kívül. Megtapasztaltam, hogy milyen, ha tévedek, vagy milyen érzés nálam jóval idősebb emberrel vitába szállni, és nyerni abban. Találkoztam rengeteg új emberrel, az ő életükkel, titkaikkal, és ezáltal minden nap egyre inkább értékelem azt, amim van, vagy éppen vágyom jobbra és jobbra ennél.

Önmagában az Instagram rendkívül hasznos oldal tud lenni, csak nagyon sokan káros dolgokra használják. Amit felhasználóként tehetünk, az az, hogy csak olyan embereket, oldalakat követünk, akik őszinte értékeket képviselnek, és nem próbálnak minket felesleges nyomás alá helyezni azzal, hogy tökéletesnek mutatják be az életüket.

Tartalomgyártóként mindig arra kell törekedni, hogy amit mutatsz a követőidnek, azzal ők azonosulni tudjanak: pozitív vagy negatív érzéseket váltson ki belőlük, és egy építő jellegű vita alakuljon ki a mondanivalódból. Szerintem ezekért éri meg csinálni.

 

 

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Hogy látod magadat tíz év múlva?
– Az Instagrammal egyelőre nem tervezek, mert pont jó minden, úgy, ahogy van. Az egyetemen szeretnék majd Erasmus program által külföldre utazni, ha kievickéltünk a vírushelyzetből. A későbbiekben el tudom képzelni, hogy az online-marketing területén helyezkedjek el, amire kaptam is ajánlatokat. Nemrég volt szerencsém egy kisebb vállalkozás marketing ügyeit intézni, ez a terület is érdekel, viszont most a tanulmányaimat fontosabbnak tartom, és ez a fajta munka minden időt és energiát elvenne az életemből.
A tíz évvel idősebb önmagamnak lenne négy kutyusa, saját webáruháza, ami fenntartható, környezetbarát állatfelszereléseket forgalmaz. Két diplomája lenne, több nyelvvizsgája, és egészséges mentális állapota, ami az eddig felsoroltak közül talán a legnagyobb kihívás. Mindenképpen filmgyártással szeretnék foglalkozni, de inkább az elő és az utómunkák érdekelnek: szívesen lennék sminkes vagy kellékes, de a Color Grading is nagyon izgalmas terület számomra.

A tíz évvel idősebb önmagam terveim szerint már nem vesz mindent a szívére, nem akarja megoldani a világ problémáit, illetve igyekszik kevésbé bántóan őszinte és toleránsabb lenni azokkal, akikkel nem tud azonosulni.

(Na és persze -10kg, fél méterrel hosszabb haj és makulátlan bőr.)



0
komment

Reflektor

Egy nap a kertben
Az egyetemi botanikus kert egy varázslatos hely. Június 11-én ismét nyílt napra várták az...
Tudományszeretetre nevelnek a táborokban
Hét színes, tematikus tábort szervez nyáron a gyermekeknek, fiataloknak az Eszterházy Károly...
Janne Teller: Semmi (Lekötelezők 2.)
Folytatjuk Lekötelezők sorozatunkat, ezúttal a Semmivel, Janne Teller regényével. Tartsatok velünk!